2015. 03. 14.
Megjelent a Prae Kittler-száma
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megjelent a Prae Kittler-száma

Friedrich Kittler a kurrens médiatudomány egyik legnagyobb hatású figurája. 2014/4-es, dupla terjedelmű lapszámunkban az életművéből olvasható válogatás, amelyet olyan kísérőtanulmányok követnek, amelyek segítenek jobban megérteni a kittleri univerzumot. 

Nem különösebben nehéz elképzelni, hogy a digitalitás korában olvasó és író ember, legyen az laikus vagy hivatásos, egészen mást „csinál” a szövegekkel, egész másképp dolgozza fel és állítja elő őket, mint a technikai médiumok időszakát, vagyis az 1900-as lejegyzőrendszert közvetlenül megelőző időszak interpretátorai és szerzői. Számos, immár klasszikussá vált könyv- és olvasástörténeti munka kimutatta, hogy a mediális változások radikálisan újrakonfigurálják a szövegekkel való foglalatosság médiumokra épülő és médiumokban végbemenő gyakorlatait. Ha hiszünk Kittler víziójának, akkor a számítógépesített egyetemen, ha valóban korszerű, nem egyszerűen eltűnnek az analóg, könyvalapú olvasási gyakorlatok. Inkább arról volna szó, hogy a maguk történeti helyére kerülnek, miközben olyan szövegfeldolgozási technikák – jobb híján: irodalomtechnika – felől fogunk tudni rájuk tekinteni, amelyeknek már nem alapfogalma a „szerző”, a „mű” vagy az „interpretáció” abban a formában, ahogy ezeket az 1800-as lejegyzőrendszertől örökül kaptuk, és bár az egyetem falain kívüli mindennapi valóságban ezek már nem mindenható szervezői a szövegekkel való foglalatosságoknak, a szellemtudományokban mégis mintha konzerválódtak volna. Innen nézve nincs semmi meglepő abban, hogy amit Kittler a szövegekkel „csinál”, mindvégig megszüntethetetlen irritációt jelentett szűkebb értelemben vett szaktudományának, amelyből pályája indult.

A lapszám tartalma: 

  • Irodalomtechnika. Friedrich Kittler írásai elé (Kelemen Pál és L. Varga Péter)
  • „Csak magunkból meríthetünk” – Interjú Friedrich Kittlerrel (Vincze Ferenc fordítása)
  • Friedrich Kittler: Lejegyzőrendszerek 1800/1900. Előszó (Zsellér Anna fordítása)
  • Friedrich A. Kittler: Szerzőség és szerelem (Zsellér Anna fordítása)
  • Friedrich Kittler: Rockzene – visszaélés a hadfelszereléssel (Vincze Ferenc fordítása)
  • Friedrich Kittler: Gramofon – film – írógép (Tóth-Czifra Júlia fordítása)
  • Friedrich Kittler: Nincs szoftver (Smid Róbert fordítása)
  • Friedrich Kittler: A szimbolikus világa – a gép világa (Fenyves Miklós fordítása)
  • Friedrich Kittler: Egyetemek. Nedves, merev, puha és még merevebb (Vásári Melinda fordítása)
  • Friedrich Kittler: A kultúratudomány kultúrtörténete (Dévényi Erzsébet fordítása)
  • Geoffrey Winthrop-Young – Eva Horn: Gépi tanulás (Mezei Gábor fordítása)
  • Niels Werber: Az irodalom eltűnése. Friedrich Kittler útja a médiaelmélethez(Rapcsák Balázs fordítása)
  • Sybille Krämer: Friedrich Kittler – az időtengely-manipuláció kultúrtechnikái (Rapcsák Baázs fordítása)
  • David E. Wellbery: Előszó (a Lejegyzőrendszerek 1800/1900 amerikai kiadásához) (Keresztes Balázs fordítása)
  • Nemes Z. Márió: „We have never been hard enough” – A poszt-Kittler állapot

 

Prae Kittler borító

 


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés