Friedrich Kittler a kurrens médiatudomány egyik legnagyobb hatású figurája. 2014/4-es, dupla terjedelmű lapszámunkban az életművéből olvasható válogatás, amelyet olyan kísérőtanulmányok követnek, amelyek segítenek jobban megérteni a kittleri univerzumot.
Nem különösebben nehéz elképzelni, hogy a digitalitás korában olvasó és író ember, legyen az laikus vagy hivatásos, egészen mást „csinál” a szövegekkel, egész másképp dolgozza fel és állítja elő őket, mint a technikai médiumok időszakát, vagyis az 1900-as lejegyzőrendszert közvetlenül megelőző időszak interpretátorai és szerzői. Számos, immár klasszikussá vált könyv- és olvasástörténeti munka kimutatta, hogy a mediális változások radikálisan újrakonfigurálják a szövegekkel való foglalatosság médiumokra épülő és médiumokban végbemenő gyakorlatait. Ha hiszünk Kittler víziójának, akkor a számítógépesített egyetemen, ha valóban korszerű, nem egyszerűen eltűnnek az analóg, könyvalapú olvasási gyakorlatok. Inkább arról volna szó, hogy a maguk történeti helyére kerülnek, miközben olyan szövegfeldolgozási technikák – jobb híján: irodalomtechnika – felől fogunk tudni rájuk tekinteni, amelyeknek már nem alapfogalma a „szerző”, a „mű” vagy az „interpretáció” abban a formában, ahogy ezeket az 1800-as lejegyzőrendszertől örökül kaptuk, és bár az egyetem falain kívüli mindennapi valóságban ezek már nem mindenható szervezői a szövegekkel való foglalatosságoknak, a szellemtudományokban mégis mintha konzerválódtak volna. Innen nézve nincs semmi meglepő abban, hogy amit Kittler a szövegekkel „csinál”, mindvégig megszüntethetetlen irritációt jelentett szűkebb értelemben vett szaktudományának, amelyből pályája indult.
A lapszám tartalma: